Július van, mindenki utazgat erre-arra. Ki Olaszországba, ki Angliába, ki meg a Maldív-szigetekre. Nem árt hát felkészíteni magunkat a nyaralás mozgalmas pillanataira, hiszen kulturturistaként olyan veszélyek is leselkedhetnek ránk, amikre földi halandó mivoltunkból kifolyólag nem is számítanánk. Ilyen veszély pl. a Stendhal-szindróma, amit más néven hyperkulturémiának vagy Firenze-szindrómának is neveznek. A kifejezések ugyanarra a pszichoszomatikus betegségre utalnak, melynek tünetei a gyors szívverés, szédülés, esetleg ájulás, zavarodottság, sőt akár hallucinációk, amik akkor jelentkeznek, "amikor valaki egy lenyűgözően szép művészeti alkotást szemlél, és különösen akkor, ha egy óriási adag, feldolgozhatatlan mértékű műalkotás található egy helyen".(Forrás:http://gepnarancs.hu/2011/08/a-stendhal-szindroma/) A betegség neve onnan ered, hogy Stendhal 1817-es firenzei látogatása alatt a Santa Croce Bazilikában nem tudta feldolgozni az épület(belső) mérhetetlen szépségét, és elájult.
"A XIX. és XX. század folyamán rengeteg hasonló ájulásos esetet jegyeztek fel a firenzei művészetkedvelők között – különösen az Uffiziben – az orvostudomány azonban csak 1979-től ismeri el hivatalosan a betegséget, miután az olasz pszichiáter Graziella Magherini több, mint 100 turista és látogató között mutatta ki a jelenséget." (forrás: ld. feljebb)
Firenzével tehát vigyázni, de nyaralni, nyaralni, nyaralni, mert ugye FOMO;) Aki pedig inkább otthonülő típus, annak ajánlanám a The Stendhal Syndrome névre hallgató 1996-os olasz horror filmet, aminek a rendezője gyerekként állítólag szintén a betegség áldozata volt.
(A film 1996-os plakátja)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.